csütörtök 28. március 2024

A Lelkigondozó Szolgálat Története

 

1997-ben fiatal, keresztény diplomások egy csoportja, akik tapasztalatot szerezhettek a kórházi lelkigondozásról és klinikai lelkigondozói tréningen (Clinical Pastoral Education, CPE) vettek részt az Egyesült Államokban, a magyar gyógyító munkába illeszkedő lelkigondozás alapelveinek megfogalmazásába, egy hazai lelkigondozói szolgálat feltételeinek megteremtésébe fogtak.

 

A Szolgálatot az újrainduló Budai Irgalmasrendi Kórházban Kozma Imre OH atya felkérésére Buza Patrik szervezte meg és indította el 2000. július 1-ével. A Szolgálat első munkatársai - két státuszt megosztva - négyen voltak: Buza Patrik, dr. Egri László, Törőcsik Júlia és dr. Somosiné Tésenyi Tímea.

 

2001-ben kezdődött meg önkénteseink képzése és önkéntes-csoportunk munkája.

2002-ben fogadtuk az első szeminaristákat lelkipásztori gyakorlatra és ekkor kezdődtek azóta rendszeressé váló lelkigondozói képzéseink.

2002. áprilisa és novembere között Sr. Margaret Dougherty DC vincés nővér vezetett 400 órás lelkigondozói képzést a lelkigondozás szülőföldjének, az Egyesült Államoknak a képzési tréningmódszerét (CPE) követve

A Szolgálat vezetését 2004-ben Törőcsik Júlia vette át.

2007-ben alakult meg az Irgalmas Lelkigondozó Képzési Központ

2008-ban indult ügyeleti szolgálatunk.

2009-ben ünnepeltük először az Irgalmas Fesztivált, a munkatársak közösségteremtő, szórakoztató belső programját.

2010. novemberétől a Szolgálat vezetését Buza Patrik folytatja.

Szolgálatunk számokban – amelyek egy találkozás teljességét sosem fejezhetik ki:

  • Szolgálatunk első tíz évében, 2000 és 2010 között
  • 36 327 beteglátogatást jegyeztünk fel,
  • 463 gyakornokot fogadtunk.
Budai Irgalmasrendi Kórház
Lelkigondozó szolgálat
Frankel Leó út 54. I. emelet
1023 Budapest
Telefon: + 36 1 4388655

Betegápoló Irgalmasrend
Budai Irgalmasrendi Kórház
levelezési cím:
1023 Budapest, Frankel Leó út 54.
C és B épület címe:
1027 Budapest, Frankel Leó út 17-19.
Megjelenítés:
http://www.irgalmasrend.hu/