hétfő 16. december 2019

Benttartózkodás alatt

 

Vizitek

Kórházunk működését a házirend szabályozza.

Lelkigondozás

Betegeinknek nem csak a testi, hanem a lelki ápolásra is nagy hangsúlyt fektetünk, amely munkát szakembereink segítik, támogatják.

Pénz, érték

A betegek értéktárgyaikat, készpénzüket csak saját felelősségükre tarthatják maguknál, azok megőrzéséről Kórházunk akkor tud gondoskodni, ha letétként elhelyezik Kórházunkban. Befekvéskor betegeink az osztályon tájékoztatást kapnak az értékkezelésről. Letétbe nem helyezett pénzösszegért, értéktárgyakért a kórház nem tud felelősséget vállalni.

Tv és rádió

A betegek az osztályok társalgójában, illetve a kórtermekben elhelyezett televíziót nézhetik, betegtársaik és a gyógyító munka zavarása nélkül. Televízió behozatala – egyéni elbírálás alapján – olyan fekvőbetegeknek engedélyezhető, akik a közös tv-szobába nem tudnának kimenni. Az engedélyt az osztály vezetője adja meg, amennyiben az érintett betegtársak is hozzájárulnak. A behozott készülékekért az Intézmény felelősséget nem vállal. A saját rádiójukat csak fülhallgatóval lehet használni a betegtársak nyugalmának biztosítása érdekében.

Látogatási rend

A zavartalan betegellátás, valamint a betegek nyugalmának biztosítása érdekében a Kórház a látogatási időt a következők szerint határozza meg:

  • munkanapokon, hétvégén és ünnepnapokon:
  • délelőtt: 11:00–13:00 óra között;
  • délután: 15:00–18:00 óra között.

Rendkívüli körülmények esetén (pl. járvány) a személyes kapcsolattartás korlátozható.

 

Amennyiben azt a zavartalan betegellátás indokolja, a látogatóknak az orvosok, szakdolgozók kérésére a kórtermet el kell hagyniuk.

 

A látogatóknak a Kórházban tartózkodásuk alkalmával tekintettel kell lenniük a kórtermekben tartózkodó betegek nyugalmára, ezért kérjük, hogy egy beteg esetében két látogatónál több ne tartózkodjon egyidejűleg a kórtermekben. Tizennégy éven aluli gyermeket saját érdekében ne hozzanak látogatóba, mert számos veszélynek, betegségnek tehetik ki, amiért a Kórház nem vállal felelősséget, illetve a többi beteg nyugalmát zavarhatják.

Étkezés

Étkezéssel kapcsolatos kívánságait az ápolónak jelezheti, ő gondoskodik arról, hogy a dietetikus felkeresi Önt. A diéta kialakításánál bizonyos korlátok között lehetőség van az egyéni igények figyelembevételére. A saját élelmiszer tárolására névvel ellátott, jól zárható csomagolásban lehetőség van az erre rendszeresített hűtőben. Minden részlegen a jól felszerelt tálaló konyha a hozzátartozók és a betegek rendelkezésére áll (mikrohullámú sütő, turmixgép, gyümölcscentrifuga, tea- és kávéfőző, kenyérpirító, hűtőszekrény). Reméljük, hogy Ön is megfelelőnek tartja majd a kórházban kapott ételek minőségét és mennyiségét.
Napirend

A házirendről az osztályvezető ápoló tájékoztatja a beteget, amit a beteg az ápolási dokumentációban aláírásával hitelesít. A műszakban dolgozó ápolók tájékoztatják arról, hogy az osztályon mikor tartanak orvosi vizitet, mely vizsgálatokat, ápolási feladatokat mikor és hol végzik. Kérjük, hogy mindezeket figyelembe venni szíveskedjék. A vizitek ideje alatt a betegeknek a kórteremben kell tartózkodniuk.

  • 7:00: osztályátadás-osztályátvétel az ápolók részéről betegágy mellett,
  • 8:00: reggeli osztása, segédkezés az étkezésnél,
  • reggeli gyógyszerek kiosztása,
  • délelőtt: az ápolók közreműködésével tisztálkodás, kórtermek rendbetétele,
  • orvosi (v. főnővéri) vizit,
  • foglalkozások (lelkész, szociális munkás, pszichológus),
  • 13:00: ebéd tálalása,
  • gyógyszerek kiosztása,
  • délutáni pihenő,
  • foglalkoztatás,
  • 16:00: uzsonnaosztás,
  • 18:00: vacsoraosztás,
  • 19:00: osztályátadás átvétel az ápolók részéről a betegágy mellett,
  • esti gyógyszerek kiosztása,
  • ápolók közreműködésével előkészületek az éjszakai pihenéshez, igény szerinti tisztálkodás,
  • 22:00: villanyoltás.

 

Pécsi Irgalmasrendi Korház
Széchenyi tér 5.
7621 Pécs
Telefon: +36 72 225574
Fax: +36 72 512721
  • twitter.png
  • navimg1015displayCimg.png
  • google.png
  • navimg1013displayCimg.png

Betegápoló Irgalmasrend

Pécsi Irgalmasrendi Kórház

7621 Pécs

Széchenyi tér 5.

Telefon: +36 72225574

Fax: +36 72512721

Megjelenítés:
http://www.irgalmasrend.hu/