Wednesday 7. December 2022

HÚSVÉT, AZ ÚJJÁSZÜLETÉS ÖRÖME


A keresztény különösből – legyen – emberi általános!

A keresztségben újjászületett ember, nem máig régi, s mától új, mert a Tökéleteshez mérve mindig régi, s mivel szándékában „leküzdi” tegnapi önmagát, és ma újra születik, ezért mindig új is. A keresztény ember lényege szerint „folyton születik”.

Kereszténysége, a visszaesés kísértése miatti fenyegetettség és öröklétének vonzása miatti ujjongás közötti feszültség. Vonzásban és taszításban él, mert erők hatnak rá. Életének természetfölötti biztonsága, emberségének természetes nehézkedése van.

A választó vonal a régi és új keresztény között nem időbeli, hanem minőségi: A jót el kell hagynia a jobbért 

 

Az „új ember” a változni akaró ember. A változás fájdalommal jár. Számolunk-e azzal, hogy az Evangélium akkor is rólunk szól, amikor megfedd, elmarasztal, elítél, és félelemmel tölt el bennünket Jézus jósága is, mert ez a jóság parttalan. Mert a jézusi szabadság ára a szenvedés; mert magatartásunk nem ellenkezhet azzal, amit éppen mi nevezünk szeretetnek, mert tudatosan kell védekeznünk a kísértés ellen, ami a világ megvetésében tetszeleg, ahelyett, hogy kereszténységünk közkinccsé válna.

 

Világunkban nem hihetünk vallási „sikerekben”. Az újjászületés örömét éljük, az önmagát kiszolgáltató Krisztus isteni ölelésében.

Aki így él ma, az már nem a győzelmekben hisz, hanem az irgalomban.

 

Az elmerülés az emberek között nem megfoszt, hanem megajándékoz a másik ember élményével, a keresztény különösből emberi általános lesz. Aki ilyen feltételek között több jót tesz, az a jobb. Aki áldozatosabb, annak nagyobb szeretete van. Aki élesebben lát, irgalmasabb.

Ha jól figyelünk a világban, mindig arra a következtetésre jutunk, hogy Krisztus szegénységéhez képest fölöslegünk van, gazdagságunk terhe nyomaszt, a jóban pedig szegények vagyunk. Látnunk kell, hogy az igazi erőnk a szeretet folytonos kísérleteiben van.

 

A világ megszólít bennünket, s felelnünk kell neki. Nem idejét múlt kedveskedő zsargonban, hanem a titkot titoknak nevezve, különbségeinket vagy különbözőségeinket nem elmosva elvtelen bólogatással, hanem világosan tudtára adva értékelésünket, és megértetve a világgal, hogy az egyetemesség őszinte vágyunk. Nem legyinthetünk a világ etikus törekvéseire azért, mert látjuk ellentmondásait. A világ igazi baja nem ez, hanem a cinizmusa, amely mindig alacsony tapasztalatokkal akarja leplezni, hogy nem lát semmit a jövőből, mert csak a mának él.

 

Olykor lehangoló híreket hallunk arról, hogy az Egyházban megrekedt a újraeszmélés folyamata. Végül is, mi indult meg az Egyházban? Maga az Evangélium, amiért Krisztus a felelős, noha ránk bízta.

 

Látjuk-e világosan Krisztus szándékát? Hisszük-e, hogy tudatos és mély, napról-napra átélt hitünkre a világnak szüksége van?! S ami mindennél fontosabb, szeretünk-e, tudunk-e úgy szeretni, hogy azt nemvonja kétségbe sem a kételkedés, sem a kétségbeesés, sem a felebarát, mert ez a szeretet izzik, átsüt az életünkön.

 

Az újraeszmélés nem magatartáscsere, hanem elkülöníti a lényeget a lényegtelentől, az igazat a szerkesztettől, a nyíltat az álcázottól, a rangot a szolgálattól, a Krisztusban „elveszített életet” a markunkba szorított, magunknak „megtartott élettől”.

 

Ma, a világban gyakorlati elvallástalanodásról beszélnek, de az is igaz, hogy a legvonzóbb a világosan szeretetindítékú tett és élet. A társadalom ezt az erőt nem nélkülözheti, noha elég sokszor találkozunk betegesen individuális, tompa szellemű s közösségellenes erőkkel.

 

Jézus Krisztus örök időkre jelölte ki a szeretetben való szabadság útját. A teljes ember teljes szabadsága ez. Magát a létet korlátozó erők elnyomása alól szabadít fel. Ettől kezdve minden pillanat átemelheti a lelket önmagán, s egyenesen Istenbe emelheti, ahová törekszik a világegyetemmel együtt. Milyen emberi szervezettség nélkülözheti az ilyen embert? Lehet-e másokra építeni a közösséget, mint azokra, akik önmagukon túl összegeződnek, a legmélyebb emberi érdekből, a közösségteremtés vágyától vezéreltetve?

 

A világban már közöttünk van egy őszinte egység vágya. Kérdés, a tudósoknak, vagy a szenteknek lesz-e igazuk? A tudósoknak, hogy az ember csak a katasztrófa szélén döbben rá törékenységére, de ott rádöbben? A szenteknek, hogy Isten kijátszhatatlan?

 

2022 Húsvétján, jöjjön el a szentek igazsága, s a kereszténység különösnek tartott ajándéka legyen az emberiség általános igazsága.

 

P. Kozma Imre OH
A Betegápoló Irgalmasrend
Magyarországi vezetője

Hospitaller Brothers Hungary
Pf.: 98.
1023 Budapest

Kapunk tárva,
a szívünk még inkább!

Istenes Szt. János (1495-1550)

Betegápoló Irgalmasrend
Magyarország

levelezési cím:
1023 Budapest
Frankel Leó út 54.
központi telefonszám:
+36 14388400; +36 14388500

e-mail: irgalmasrend@irgalmas.hu

Display:
http://www.irgalmasrend.hu/