Dienstag 16. April 2024

Karizmák ünnepe

A hit kapuja mindig nyitva áll előttünk

2016. május 16.-án az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye 20. alkalommal rendezte meg a karizmák ünnepét a máriaremetei templomkertben.

Az egész napos programon bemutatkoztak katolikus intézmények, kiadók, a főegyházmegye plébániái, családközösségei, iskolái és missziós tevékenységet végző közösségek.

Az idei ünnep összefonódott az Irgalmasság Szent Évével: „Boldogok az irgalmasok, mert ők is irgalmat nyernek” (Mt 5,7).

A karizmák ünnepének lényege, hogy a Lélek tényleges működéseit, amely ajándékával mindenkiben jelen van, egymásnak megmutassuk – fogalmazott Snell György esztergom-budapesti segédpüspök. Az Egyház feladata az, hogy megmutassa, milyen gazdag és színes a tevékenysége a plébániaközösségekben, a szerzetesi közösségekben vagy a különböző lelkiségi mozgalmakban.

A kegytemplom kertje idén mintegy 50 sátornak adott helyet. A résztvevők színes programokkal várták az érdeklődőket. A gyermekek ügyességi versenyen vehettek részt, miközben a felnőttek mély tanúságtételeket hallgathattak. Lehetett csokifondűzni a papságra készülőkkel, vagy éppen birétumot hajtogatni, kézműves foglalkozásokkal megismerkedni és ügyességi játékok közül válogatni. A zenés és táncos programok is lekötötték a látogatókat.

A Betegápoló Irgalmasrend képviseletében jelen volt Kozma Imre atya, Gellért és Damján testvér, valamint a Budai Irgalmasrendi Kórház vezetői, orvosai, lelkigondozó és önkéntes szolgálata. A kórház egészségügyi dolgozói a nap során egészségügyi szűrővizsgálatokkal és tanácsadással várták a látogatókat. A lehetőséggel 200 látogató élt. A szűrősátor által az Irgalmasrend a gyakorlatban mutatta meg világban vállalt misszióját és tevékenységét. Az irgalmasrendi szerzetesek munkatársaikkal Istenes Szent János karizmáját hirdették a látogatóknak: „legyetek jók magatokhoz testvérek és tegyetek jót”.

Az elköteleződés és az emberekkel való együttérzés nem hiányozhat azokból, akik a szegények és betegek szolgálatába állították az életüket.

A nap képekben

Betegápoló Irgalmasrend a karizmák ünnepén Máriaremetén, 2016

Pécsi Irgalmasrendi Korház
Széchenyi tér 5.
7621 Pécs
Telefon: +36 72 225574
Fax: +36 72 512721
  • twitter.png
  • navimg1015displayCimg.png
  • google.png
  • navimg1013displayCimg.png

Betegápoló Irgalmasrend

Pécsi Irgalmasrendi Kórház

7621 Pécs

Széchenyi tér 5.

Telefon: +36 72225574

Fax: +36 72512721

Darstellung:
http://www.irgalmasrend.hu/