Idén is kiosztásra kerültek a kinevezések, jutalmak, elismerések
Semmelweis Ignác Fülöp 1818. július 1-én egy fűszerkereskedő ötödik gyermekekként látta meg a napvilágot. Ugyan szülei jogásznak szánták, de az egészségügy nagy szerencséjére már első évben átiratkozott az orvostudományi karra. Nyitottságának, a tanulás és fejlődés utáni vágyának és a segíteni akarásának köszönhetően rájött mi okozza a gyermekágyi lázat. Kutatásainak majd intézkedéseinek köszönhetően óriási mértékben csökkent a szülészeti osztályon a gyermek ágyi lázban meghaltak aránya. Ennek köszönhetően tekintik őt az anyák megmentőjének. Az ő születésének évfordulóján az egész magyar egészségügy megáll és tiszteleg a szakmában dolgozók elhivatottsága, kitartása előtt.
Május 11-én hagyományteremtő jelleggel első alkalommal a kórházi és rendi vezetés ünnepélyes keretek között köszöntötte a szakdolgozókat az Ápolók Nemzetközi Napján
Az irgalmas rend legnagyobb ünnepén, a rend alapítójának, Istenes Szent János születésének és halálának évfordulóján Szentmisével kezdődött a budai kórházban hagyományteremtő jelleggel megrendezésre kerülő dolgozói nyílt nap.
December 19-e kiemelten a szeretet ünnepe volt a Betegápoló Irgalmasrend Budai Irgalmasrendi Kórházában. Reggeltől kezdve sok-sok kollega azon dolgozott, hogy a harangszóval megkezdődhessen a Kozma Imre atya által celebrált karácsonyi szentmise és utána meghitt, ünnepi agapéval kedveskedhessen a kórház vezetése a dolgozóknak. Mindezek előtt Imre atya a menedzsmenttel és az érintett osztályok dolgozóival végig járta az újonnan átadott reuma centrum ambulanciáját, illetve a kardiológiai osztály coronária őrzőjét, ahová vadonatúj, modern ágyak érkeztek pályázati forrásból. Imre atya a szent mise előtt.
A Betegápoló Irgalmasrend Budai Irgalmasrendi Kórházának delegátusa, a „Norvég betegbiztonsági jó gyakorlatok megismerése” program keretein belül részt vett az Oslói Egészségügyi Technológiai Fórumon
Pályázati azonosító: HU12-0009-Action 2-2016
Projekt címe: BIR: Norvég betegbiztonsági jó gyakorlatok megismerése
Kedvezményezett neve: Betegápoló Irgalmasrend Budai Irgalmasrendi Kórház
A program intézményre vonatkoztatott költségvetése: 2 821 600 Ft
a 2017. szeptemberében elindított Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térről
Kórházunkban 2017. szeptemberében elindult az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT), amely - a jelenleg elérhető legmagasabb fokú védelemmel ellátva - összekapcsolja egymással az egészségügyi ellátókat.